nyúlszáj

A nyúlszáj, illetve szájpadhasadék is kezelhető

Pár hónappal ezelőtt, e-mailen keresztül keresett meg bennünket egy fiatal férfi, aki nagyon el volt keseredve. Sokat mesélt arról, hogy mennyi szenvedést okozott neki fiatal korában, az iskolás évei alatt a nyúlszáj megléte. Hosszú hosszú éveken keresztül sminkkel próbálta elfedni sebeit. 

A magánélete sem úgy alakult, ahogy azt megálmodta. Minden alkalommal, mikor kilépett az utcára, egy álarc mögé kellett rejtenie a szépséghibáit, nem volt bátorsága smink nélkül az emberek közé menni. 

Sok trauma és megpróbáltatás érte az életben. 

De szerencsére ránk talált, az e-mailezés után felvettük a kapcsolatot, eljött hozzánk a szalonunkba egy személyes konzultációra, ahol látszott rajta a szomorúság, hogy nagyon nem érzi jól magát a bőrében. Itt vette kezdetét a közös utazásunk, ugyanis elkezdődtek a kezelések, és egyre inkább láttam rajta, hogy kezd felszabadulni, megnyílni. 

Nagy öröm ez számomra, hiszen ez egy újabb megpróbáltatás volt, nem egy hétköznapi eset.

A kezelésnél fontos volt, hogy minél természetesebb legyen a hatás, mivel férfiről beszélünk. 

Az ajak-, illetve szájpadhasadék (népiesen nyúlszáj és farkastorok) hazánkban is az igen gyakori fejlődési rendellenességek közé tartozik. Sajnos az egyetlen megoldás a műtéti kezelés, aminél ritkán fordul elő, hogy ennyire sikeres legyen az operáció. Az eredmény nem lett tökéletes, így a kezelés nem ért véget a műtéttel. Tökéletes eredmény nem létezik, de törekedni kell rá, hogy minél közelebb érjünk hozzá, minél jobb legyen az eredmény. Bizton állíthatom, sokkal közelebb kerültünk a tökéletes eléréséhez. 

Már több hasonló kezelést végeztem, de büszkén állíthatom az ő orvosi tetoválása kimagaslóan egyedi lett, szinte teljesen sikerült visszaállítanom az eredeti állapotot, és ezzel egy új kezdetet adhattam vendégemnek!

“Szeretem a kihívásokat, az okos örömöt.

Ebben a munkában azt élvezem a legjobban, hogy tanulásra vagyok kényszerítve. Nem elégséges a már megszerzett tudásom mozgósítása, folyamatosan gyarapítanom kell az ismereteimet.”

Rólunk mondták

Kamondi Flóra
Melinda egy nagyon profi szakember! Természetes hatású tetoválásokra törekszik és igényes munkák kerülnek ki a kezei alól! A legjobb,legkedvesebb,legfelkészültebb szakember akivel eddig találkoztam. Alázatos a munkájában és mindig a vendég az első számára. Törekszik arra,hogy egyre jobb legyen és egyre nagyobb sikereket érhessen el. Engem nagyon hasznos tanácsokkal látott el és a régi erős sminktetoválásomat tüntette el gyorsan és fájdalommentesen. Az új tetoválásomnak köszönhetően újra lágy és természetes arc néz vissza rám a tükörbe. A szalonja exkluzív, igényes, tiszta , stílusos, egy külön élmény betérni oda. A profizmus itt kezdődik!!!! Mindenkinek ajánlom!
Csejtei Hajnalka
Tegnap készítette el Melinda szálas technikával a szemöldök tetoválásomat. Nagyszerű szakember, ajánlani tudom mindenkinek, mert kiváló ízléssel készíti el a hozzád illlő formát. Nagyon boldog vagyok, hogy őt választottam!
Kiss Alexandra
Melinda szálas szemöldök tetoválást készített nekem. Nagyon tetszik a végeredmény, csak ajánlani tudom mindenkinek! ☺️
M Mariann
Melinda minden szempontból a legjobb választás. Művész, maximalista, professzionalista, jó ember. Mindenkinek szívből ajánlom, aki szeretné megtartani a természetességet, de tökéletesítve Melinda keze által.
Papp-Budavári Krisztina
Melinda rendkívül kedves, és remek szakember! Bátran ajánlom! Öröm hozzá visszajárni!
Varga Szilvia
Melinda nagyon jó szakember, rendkívül kedves és precíz. Ajánlom mindenkinek.
Nagy Fruzsina
Túlzás nélkül a legjobb a szakmában! Örülök, hogy rátaláltam, az elrontott csúnya szemöldökömből valami csodát varázsolt! Öröm hozzá visszatérni.☺️
Almási Edit
Melinda maga a stílus és elegancia. Ezt tükrözi mind a szalon ahová belépünk illetve minőségi, professzionális munkája is.

Hasonló bejegyzések