7 éve készítjük a saját orvosi sminktetováló technikánkkal a különféle hegek korrekcióját. Legyen szó műtéti hegekről, égési sérülésekről, vagy adott esetben önkárosítás okozta sérülésekről. A hegkezelés sokak számára egyet jelent a krémek, valamint különféle gélek használatával. A legtöbb ember viszont nem vesz észre akkora változást ezeknek a krémeknek a használatától.
Így nyújthat megoldást ez a fajta hegkezelés a vendégeink számára.
Egyre több olyan vendégünk van aki fiatal korában magában próbál kárt tenni.
Mint tudjuk ezek a sérülések nem tűnnek el maradéktalanul, a hegek megmaradnak.
Évek kellenek hozzá, hogy arra a döntésre jussanak, hogy változtassanak ezeken a hegeken, felkeressenek egy specialistát, aki tud nekik segíteni.
Nagyon szomorú történet minden ilyen eset.
Bátorság kell ahhoz, hogy aki a kárt okozta magában, felvállalja és kezeltesse ezeket a hegeket.
A képen meggyógyult hegeket láttok a comb belső részén, korábbi önkárosodás következtében, amit szinte láthatatlanná varázsoltam. Sok munkám van benne, mire elértem ezt az állapotot. Orvosi tetoválások esetében előfordul hogy több korrekcióra van szükség. A penge heg, az egyik legkomplikáltabb korrekció, így a gyógyulás is lépcsőzetes.
Az önkárosítás vagy önsérülés a saját bőrszövetek szándékos közvetlen sérülése.
Az önkárosítás leggyakrabban 12 és 24 éves kor között fordul elő, jellemzően gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál.
Az önkárosítás gyermekkorban viszonylag ritka, de az arány az 1980-as évek óta folyamatosan növekszik.
Részletesebben a hegek eltüntetéséről >>