fbpx
nyúlszáj

Nyúlszáj korrigálása ajaktetoválással

Az ajak, illetve szájpad hasadék hazánkban is az igen gyakori fejlődési rendellenességek közé tartozik. Nagyjából minden 5-600 újszülöttből egyet érint ezen elváltozások valamelyike.
A nyúlszáj kialakulásának okai ma sem ismertek pontosan. A szakemberek úgy vélik, hogy több tényező együttesen játszik szerepet jelentkezésében, valamint az, hogy ezek miként hatnak egymásra. Úgy gondolják ha a terhesség során valamilyen vírusos betegség lép fel, az anya cigarettázik, bizonyos gyógyszereket szed, az növeli a nyúlszájúság esélyét. Ha az anyát sokkhatás- vagy bármilyen károsító hatás éri, az szintén szerepet játszhat a betegség kialakulásában.

A következő blogban egy nagyon aranyos történetet mesélek nektek el, egy nyúlszájjal született kislányról, aki a kamasz korba lépéskor szánta el magát arra, hogy változtatni szeretne. 
Természetesen szülői beleegyezéssel jött hozzánk.
Mint tudjátok, kiskorú gyermekeknél sem smink-, sem orvosi tetoválást nem vállalunk el szülői beleegyezés nélkül. Ez esetben sem volt ez másképp.

A 16 éves lány a szüleivel érkezett hozzám. Szájpad hasadékkal született, amit kisgyermek korától traumaként élt meg ő is és a szülei is. Önértékelési zavar, gátlások, a mindennapok megélése… Amikor a kamaszkorba lépett, akkor már keresték a megoldást, hogy lehet a nyúlszáj meglétét korrigálni, valamelyest javítani. Hiszen az esztétikum, az arc harmóniája természetes igénye mindenkinek. Sok-sok idő, gondolkodás, szakemberekről való informálódás, és aztán a bizalom, ami kellett a szülők részéről, hogy megkeressenek, és meg tudjam nekik mutatni, hogy milyen eredményt tudok elérni ezzel a technikával, és az esztétikai tetoválással mennyire látványos és szép ajkakat tudok „festeni” a gyermeküknek. A fiatal lány hősiesen viselte a szájtetoválás folyamatát, szinte érzéstelenítés nélkül, ugyanis az érzéstelenítő hatására kissé megduzzad a bőrszövet, én azonban arra törekedtem, hogy minden felületet, kontúrt aprólékosan kidolgozva a legoptimálisabb eredményt érjem el. Az édesanyja könnyekig meghatva nézte a lányát, hogy 16 év után gyönyörű szájat jelenítettem meg az arcán. Ezért, minden pillanatért, a tekintetekért, a látványért, az új magabiztosabb személyiségekért érdemes folyamatosan fejlődve dolgoznom.

Rólunk mondták

Kamondi Flóra
Tovább olvasom
Melinda egy nagyon profi szakember! Természetes hatású tetoválásokra törekszik és igényes munkák kerülnek ki a kezei alól! A legjobb,legkedvesebb,legfelkészültebb szakember akivel eddig találkoztam. Alázatos a munkájában és mindig a vendég az első számára. Törekszik arra,hogy egyre jobb legyen és egyre nagyobb sikereket érhessen el. Engem nagyon hasznos tanácsokkal látott el és a régi erős sminktetoválásomat tüntette el gyorsan és fájdalommentesen. Az új tetoválásomnak köszönhetően újra lágy és természetes arc néz vissza rám a tükörbe. A szalonja exkluzív, igényes, tiszta , stílusos, egy külön élmény betérni oda. A profizmus itt kezdődik!!!! Mindenkinek ajánlom!
Csejtei Hajnalka
Tovább olvasom
Tegnap készítette el Melinda szálas technikával a szemöldök tetoválásomat. Nagyszerű szakember, ajánlani tudom mindenkinek, mert kiváló ízléssel készíti el a hozzád illlő formát. Nagyon boldog vagyok, hogy őt választottam!
Kiss Alexandra
Tovább olvasom
Melinda szálas szemöldök tetoválást készített nekem. Nagyon tetszik a végeredmény, csak ajánlani tudom mindenkinek! ☺️
M Mariann
Tovább olvasom
Melinda minden szempontból a legjobb választás. Művész, maximalista, professzionalista, jó ember. Mindenkinek szívből ajánlom, aki szeretné megtartani a természetességet, de tökéletesítve Melinda keze által.
Papp-Budavári Krisztina
Tovább olvasom
Melinda rendkívül kedves, és remek szakember! Bátran ajánlom! Öröm hozzá visszajárni!
Varga Szilvia
Tovább olvasom
Melinda nagyon jó szakember, rendkívül kedves és precíz. Ajánlom mindenkinek.
Nagy Fruzsina
Tovább olvasom
Túlzás nélkül a legjobb a szakmában! Örülök, hogy rátaláltam, az elrontott csúnya szemöldökömből valami csodát varázsolt! Öröm hozzá visszatérni.☺️
Almási Edit
Tovább olvasom
Melinda maga a stílus és elegancia. Ezt tükrözi mind a szalon ahová belépünk illetve minőségi, professzionális munkája is.
Előző
Következő

Hasonló bejegyzések